A saját idő



Bánkon a saját térhez és társadalomhoz, a saját világhoz és nyelvhez saját idő is tartozott. 1938-tól hat éven át tartott a Vidám vakáció, majd 1944-ben a háború miatt kimaradt egy év. 1945-ben orosz katonák fuvarozták a gyerekeket teherautóval Szilvásváradra, majd 1946-tól indult újra a nyaraltatás Bánkon. Ebben az évben kezdődött az évfolyamszámmal is jelölt bánki időszámítás: I., II. és így tovább. Ezt a hivatalos számolást tükrözik a naplók és a Bánki Béka Brekegi évfolyamai.

Bánkon legalább kétféle ritmus szerint telt az idő, egyrészt egy július és szeptember közötti tartományban. Változó volt, ki mennyi időt töltött Bánkon, két hetet vagy egy teljes nyarat. Ezt általában a szülők időbeosztása és pénztárcája határozta meg, de többnyire két turnusban, júliusban és augusztusban érkeztek a gyerekek három-három hétre. A nyári időszámítás az utazással és a megérkezéssel kezdődött, és a búcsúig, az augusztus végi összepakolásig tartott. Másrészt az időnek természetesen volt kisebb léptéke és más ritmusa is, a heti és a napi számítás: a reggelek, a nappalok és az esték, a heti levélírás, a takarítás és a látogatás ideje. Míg a bánki időt a műsorok, a nagy játékok és az ünnepek tagolták, és leginkább a plakátokban, a megörökített nagy pillanatokban tükröződtek, addig a sípszókkal, feladattal, pihenővel és az étkezések rendjével tagolt mindennapok az eszinemeszi listákban vagy a napostáblázatban realizálódtak.

Bánki időszámítás
1938–1943 Vidám vakáció
1945(Szilvásvárad)
1946I. év
1947II. év
1948III. év
1949IV. év
1950V. év
1951VI. év
1952VII. év
1953VIII. év
1954IX. év
1955X. év
1956XI. év
1957XII. év
1958XIII. év
1959XIV. év
1960XV. év
1961XVI. év
1962XVII. év
1963XVIII. év
1964XIX. év
1965XX. év
1966XXI. év
1967XXII. év
1968XXIII. év
1969XXIV. év
1970XXV. év
1971XXVI. év
1972XXVII. év
1973XXVIII. év
1974XXIX. év
1975XXX. év
1976XXXI. év
1977XXXII. év
1978XXXIII. év

Egy nap Bánkon a negyvenes években
– Eszter sípszóval ébreszti a társaságot
– reggeli torna a réten
– reggeli
– keddenként levélírás a családtagoknak, illetve karitatív céllal
– fürdés a tóban
– ebéd
– lizsé (pihenő)
– játékok: nemzetesdi, kártyázás, pengőzés, zsinórlabda, rabló-pandúrozás
– vacsora
– este naplóírás (minden este más írja)