Medvék és rókák

„Ifjú Molnár Gábor kilencéves volt, amikor kialakította elméletét, miszerint minden ember medvének születik. Mert a medve – mondta – türelmes, megértő, és odafigyel a másikra, tud a másikkal játszani – és felsorolta mindazt, amit mint gyerek elvárt volna a felnőttektől. Ennek ellentéte a róka. A róka önző lélek, amilyen a felnőtt. Szerinte minden ember medvének születik, de az élet elrókítja őket. Az élet elrókítja őket, ezt mondta nekem halál komolyan kilencéves korában. Kérdem, hogy érted ezt, hogy elrókítja őket? Azt mondja, miért ne: hiszen vannak felnőttek, akik mindig medvék maradnak. Te például medve maradtál, meg a házvezetőnőnk is medve, de az apu – benne már van egy kis rókaság. Az apja ügyvéd volt, a gyerek sok mindent hallott, ami egy ügyvédi irodában zajlott, és ami az ő gyereketikájának mérlegén már rókaságnak minősült. Mi Bánkon ezt az elvet követtük, hogy minden ember medvének születik. Innen jött az, hogy a kisgyerekeket nálunk bocsoknak hívták, s amikor elérték a tíz-tizenkét éves kort, akkor lettek medvék, akik pedig valami bajt csináltak, azokra azt mondtuk, hogy ne rókásodjatok el.” (Leveleki Eszter)