Nemi szerepek és érzelmi élet



A két háború közötti reformpedagógiák egyik nagy vívmánya volt a koedukált nevelés és a nemek egyenjogúsítása. A korabeli polgári normák ugyanis sokkal erősebben szabályozták a lányok viselkedését, mint a fiúkét. Egy kislány nem lehetett például eleven, „rossz gyerek”, játék közben nem piszkolhatta össze a ruháját, míg egy kisfiú esetében ugyanez a viselkedés elismerést váltott ki. A bánki nyaraltatás a kezdetektől fogva törekedett a lányok emancipációjára. Leveleki Eszter úgy látta, hogy azok a játékok, amelyek kreativitást, spontaneitást, kezdeményezőkészséget igényelnek, és Bánkon meghonosítandók, a kor mércéi szerint „fiúsak”. Az így kialakított pedagógiai koncepciója szerint lett a gyerekek kétharmada fiú. Elvárásként fogalmazta meg azt is, hogy a nemi szerepek se a gyerekek öltözködésében, se viselkedésében ne legyenek hangsúlyosak. Az egykori nyaralók visszaemlékezései szerint ez a megközelítés az ötvenes évekig felszabadító volt. A lányok emancipációját szolgáló uniszex normák azonban 1968 után okafogyottá váltak, és sokkal inkább a szexualitás és az érzelmi élet tabusítását jelentették. A nőiesség szankcionálását sok lány korlátként élte meg. A kiskamaszok között szövődő szerelmek, a titkolással járó viszontagságok Eszter néni előtt észrevétlenek maradtak. Bármilyen problémával lehetett hozzá fordulni, kivéve azzal, ami az idősebb bánki gyerekeket a legjobban foglalkoztatta: a szexualitással, az érzelmi vonzódással kapcsolatos kérdések.

„S hogy voltak-e szerelmek? Voltak. Persze Eszter néni ennek nem örült. Nekünk meg, akkor még kicsik lévén, nem is ez volt a fő kérdés. De a serdülő lányokban, a kamaszodó fiúkban már buzgott ez az ösztön is. Igaz, nem úgy, hogy mi ott csókolóztunk volna. Ebben a korban a szerelem még csak abban nyilvánul meg, hogy a fiúk meghúzzák a lányok haját, vagy mi víz alá nyomjuk a fiúk fejét. Eszter néni távol kívánt tartani mindenféle szerelmet, amennyire lehetséges volt, de a szerelem megalázása nélkül.” (Jemnitz Kata Pálkata)

„Nem szerették, ha a lányok lányosak voltak, ha olyanok voltak, akik virágot szednek a réten. Nem szerette Bánk, ha az ember csak magával vagy a testvérével foglalkozott, és nem tartott mindenkit barátjának, testvérének. Nem szerette Bánk a tisztaság-mániákusokat. Nem szerette a divathóbortot – egy szál trikó volt a divat –, egyszóval fennhéjázóan puritán viselkedés volt a norma.” (Bánffy Eszter Bogarász)