Medve



Bánk első számú mitikus alakja Leveleki Eszter unokaöccse, Medve (Molnár Gábor, 1938–1992) volt. Medve számos későbbi tradomány szerzőjeként azt az idolt testesítette meg, amely a „bánkiság” védjegyévé vált: az eredeti, kreatív, bátor, extrovertált, közösségben gondolkodó (fiú) kiskamaszt. A negyvenes években már nyaralt Bánkon, 1948-ban már külön „lakosztálya” volt, élete és tehetsége összefonódott Bánk 1956-ig tartó első nagy hőskorával: egyfajta vad, fiús, mitologikus, ugyanakkor demokratikus, ekkor még kevésbé elitista játéktérrel. Ez a korszak az 1956-os forradalommal zárult: a nyaralók egy része családjával, a forradalom leverését követően disszidálni kényszerült.

Medve sokoldalúan tehetséges fiatalember volt: verseket írt, festett, a komoly játékot később színészként akarta folytatni. Tizennyolc évesen fegyverrel harcolt a pesti utcán, így azok közé tartozott, akiknek a forradalom leverése után menekülni kellett: 1956 telén Svájcba disszidált. Magyarországra többé nem tért vissza, de mindvégig figyelemmel kísérte a belpolitikai híreket. Barátainak és Eszter néninek évtizedekkel később is küldött leveleket, melyek erős honvágyról tanúskodtak. Amikor a gyerekkori bánki barátok „nyugatra” utaztak, mindig meglátogatták őt. Egykori barátai úgy mesélték, hogy Svájc sosem lett Medve számára igazi otthon, színészi ambíciói az idegen nyelvi közegben szertefoszlottak, széles körű érdeklődése, kreativitása nem tudott kibontakozni. A genfi egyetemen pszichológiából szerzett diplomát, de ezt csupán saját vécéjében őrizte, fejjel lefelé lógatva. Családot nem alapított, bohém életet élt, rövid, de intenzív szerelmi kapcsolatokba bonyolódott, alkalmi munkával tartotta fenn magát, gyakran anyagi nehézségek közepette. 1992 márciusában Genfben öngyilkos lett.

Popey, a tengerész dala
Molnár Gábornak, 1952

Medve a nagy vitéz,
Jamesát nem éri vész,
Ütő a kezében,
Labda a zsebében,
Medve a nagy vitéz.
 Slukk!

Faluban jár egész nap,
Lacival fúr és far,
Gyűrűket csinálnak,
Ostorokat fonnak,
Gatyában egész nap.
 Slukk!