A nyaraltatás második korszakában, a második világháború és az 1956-os forradalom közötti időszakban rajzolódtak ki igazából Bánk karakterisztikus vonásai: a hagyományok, a mitológia, a kultuszok, a tradicionális játékok. Ehhez az időszakhoz köthetők a későbbi legendás hősök és hőstörténetek. És ekkor keletkeztek azok a tárgyak, dokumentumok és történetek, amelyek a nyaraltatás későbbi évtizedeiben relikviává, legendává és toposszá váltak. Ekkor jöttek létre a komoly játékok: azok a komplex, történet köré épülő szerepjátékok, amelyek kreativitást, ügyességet, bátorságot és testi erőt igényeltek a résztvevőktől. A játékok szimbolikája elsősorban a korabeli, fiú gyerekirodalom világát idézte: a vadnyugatot, a kalózok, indiánok és konkvisztádorok világát. Meg- és átélték, eljátszották, lejegyezték, felidézték, emlékeztek rá.

A hatvanas évektől a kultuszteremtés és a korábbi évtizedekben felgyűlt tradományok iránti tisztelet, a hagyományok gondozása, szertartásokban és rítusokban való kifejeződése a bánki nyaraltatás kötőelemévé és védjegyévé vált. Az eredeti történetektől való időbeli távolodás, az élmények nem átélésen, hanem felidézésen és elmesélésen alapuló világa karakteresen tette láthatóvá a kultikus és a nem kultikus közötti határt. A kultusz legfontosabb ereklyéi közé tartozott a totemfal, a rítusok kellékei közül a medvesapka és a libatoll, az események közül az ünnepi performanszok, a szavalások és rigmusok, a himnusz. A játékok közül a korábbi eseményeket felelevenítő csaták, a gombozás és a számozás. A szurkolás, a beavatás és a titok olyan rituális közösségi élménynek számított, amely észrevétlenül tartotta egyben a közösséget – de csak addig, amíg képes volt a változásra és a befogadásra is. Amikor a kultusz ápolása, védelme, tisztelete, a közös mitikus múlt ereje már nem adott teret a kritikának és a változásnak, amikor a kreatív fejlődés és a spontaneitás háttérbe szorult, akkor a nyaraltatás érzékelhetően veszített erejéből.

A kultusz szimbolikus elemei egymással összefüggő rendszerbe illeszkednek. Ezt lehet összefoglalóan szertartásrendnek nevezni, amelynek nyelvi és nem nyelvi elemei egyaránt vannak. A kultusz a jelenségeket és az eseményeket, illetve a dokumentumokat és a tárgyakat is képes átlényegíteni: időtlenné, megkérdőjelezhetetlenné tenni. Kialakít egyfajta „magasztos nyelvhasználatot”, amely tiszteletet vált ki. Bánk esetében a kultusz fogalma segít megérteni, hogy a nyaraló gyerekek által „megalkotott hagyomány” miként vált az önértelmezés részévé, miképpen erősítette az összetartozást, hogyan tartotta egyben a bánki jelenséget és mítoszt. A kultusz kulcsfogalma a tradomány, amely a tradíció és a hagyomány véletlen összevonásából (nyelvbotlásból) keletkezett, s mint ilyen egyszerre vicces és komoly.