Utókor



A kultusz kialakulását és fenntartását az egykori nyaralók emlékezetén és az utódtáborok emlékezési mechanizmusain kívül a nyolcvanas évek „újrafelfedezése” és interpretációja is létrehozta. A rendszerváltás előtti és azt követő újraelbeszélhetőség kedvezett a „nagy” történeteknek, a „hősöknek”, az ellenállásba és ellenvilágba sűríthető szimbólumrendszer megmutatásának. A nyilatkozók és mesélők között olyan egykori nyaralók tűnnek fel, akik sokszor híresebbek voltak, mint a „valóban” bánkiak, pedig csak egyszer vagy kétszer voltak részesei a nyaraltatásnak. Viszont a média működési elvének megfelelően fontosabb volt, hogy „ők” mondják, mint az, hogy miről beszélnek. A kiemelés, a jelentőségtulajdonítás médiából ismert mechanizmusai a nyolcvanas években Leveleki Eszter és az „ismert” bánkiak szerepeltetésével tették láthatóvá újra a nyaraltatás ellenvilágát. A recepciók különlegesnek, kitüntetettnek és megismételhetetlennek festették le a bánki vakációt, és ezzel épp azokat a karaktereket és habitusokat erősítették, amelyek a kultuszképzés és mítoszépítés szempontjából érdekesek voltak.