A visszaemlékezők többsége a nyaraltatásról meghatározó élményként, jellemformáló időszakként mesél. De félreértés volna ezeket a történeteket csupán a letűnt gyerekkor idealizált világáról szóló beszámolókként látni. Maguk a szereplők is számos szempontot vetnek fel a nyaraltatás kritikus szemléléséhez, megfogalmaznak belső ambivalenciákat, konfliktusokat, amelyek ugyanúgy fiatalkoruk meghatározó élményei voltak, mint a szép emlékek. Bánk, mint minden emberi közösség, terhelt volt konfliktusokkal. A kisebb-nagyobb viszályok, ellenszegülések és lázadások azt mutatják, hogy a gyerekközösségek dinamizmusa súrlódásokkal, ambivalenciákkal és konfliktusokkal jár: működésük elmaradhatatlan összetevője. A konfliktusok kibontása nem gyengíti a nyaraltatás jelentőségét, negyvenéves történetének súlyát, hanem plasztikusan ábrázolja a közösségi normák és a tűrőképesség határát.

Bánkon a konfliktusok általában a tradományok által kijelölt határt sértették fel, így a rend helyreállításának rövid és hosszú távú következményei is voltak. A bánki közösség feszültségei és ambivalenciái közül három attitűdöt érdemes kiemelni. Az egyik a legtöbb zárt közösségben érzékelhető latens és valós erőszak jelenléte, a másik az érzelmi viszonyok, a nemiség és a szexualitás tabuként való kezelése, a harmadik pedig a nyaraltatás egyre drágábbá és exkluzívabbá válása. Ezek a határok megsértésén túl a zártságot is erősítették. E feszültségek kevéssé jellemezték Bánk hőskorát, viszont a hetvenes évekre egyre gyakoribbá váltak.

A nyaraltatás pedagógiai elveit és kereteit Leveleki Eszter a negyvenes évekre dolgozta ki, és bár voltak később is újítások, a tradományok ereje és változatlansága fenntartotta az eredeti formát. Bánk világát a korai időszakban a politikai és gazdasági környezet is befolyásolta: közvetlenül hatott például a belső hatalmi viszonyok kialakítására. A külső világ változásaira viszont nehezen reagált. Érdekes körülmény például, hogy a Sztehlo Gábor-féle Gaudiopolisz gyermekköztársaságával szemben Bánk alkotmányos királyság volt, és az is maradt. A király melletti régensi pozíciót Leveleki Eszter töltötte be. Eszter régensi szerepe jól jellemezhető a szociológus Max Weber karizmatikusuralom-fogalmával. Ennek lényege, hogy a közösség a hierarchia csúcsán álló személyt kiemelkedő képességei és tettei miatt ismeri el, és hatalommal ruházza fel. Bánkon ugyan a közös programok alapvetően demokratikus keretek között formálódtak, a hatalomkezelés mégis több esetben vezetett feszültséghez. Konfliktusok akkor kezdődtek, amikor Leveleki Eszter nem tudott vagy nem akart mit kezdeni egy-egy problematikus jelenséggel. A karizmatikus jellegű uralomnak épp ez a legfőbb problémája, hogy személyfüggő. Leveleki Eszter lenyűgöző személyisége, tisztessége és kreativitása maximális garancia volt a működésre, és ez a hely biztonságát is szavatolta. A negyvenéves történet utolsó időszakában azonban a társadalmi körülmények változásával, a politikai tér átalakulásával, illetve Leveleki Eszter életkorának előrehaladtával párhuzamosan a bánki nyaraltatás íve is megtört: az utolsó évek résztvevői jobbára már csak örökösei, nem pedig aktív szereplői és alakítói voltak a bánki mítosznak.

Bánk negyven éve ma már történelem: egy izgalmas, kalandos időszak, rengeteg szereplő, elképesztő kreativitás, szellemesség és erő lakott benne, s mindezek megmutatása remek terep egy múzeum számára, hiszen emléke és nyomai lenyűgözőek. De – mint minden történetnek – fontos összetevője a vége és a lezárása is. Ennek megértése az örökséggel való foglalkozás része. A kiállítás elsősorban azt a forrásanyagot dolgozza fel, amelyet az egykori nyaralók gyűjtöttek és őriztek meg a negyven évről. Ez az anyag lehetőséget teremt a kritikus megközelítésre is, de a konfliktusok ábrázolására kevésbé. A konfliktus kiállítási ábrázolásában az asszociáció és fikció mindenképpen kulcsfogalmak.