Az ellenkultúra kiüresedése



Az egykori nyaralók visszaemlékezéseiben a hetvenes évekről egy nagyon kevéssé megújuló nyaraltatás képe rajzolódik ki. A totemfal, a kultikus tárgyak és rítusok körül az „ősidők” aurája lebegett, amelyre az aktuális jelenből csak csodálattal és tisztelettel lehetett tekinteni, de hozzátenni, változtatni rajta szinte lehetetlen volt. A klasszság érdemalapú elismerését sokszor felváltották a „születési kiváltságok”, a kivételezések, egyes gyerekek, a lieblingek sztárolása. A bánki vakáció egyre drágább és divatosabb árucikké vált, miközben erős belső közösségi normái, nemes tradományai erodálódni kezdtek. Bánk egyszemélyes intézmény volt: Leveleki Eszter remek alkotása. A nyaraltatás negyvenéves története életműnek is kiemelkedően hosszú. Bánk különleges státusát azonban nemcsak Leveleki Eszter személyisége és pedagógiája biztosította, hanem az a korszak is, amelyben a reformpedagógiai elveken alapuló magánnyaraltatás egyedinek és ellenvilágnak számított. A szigetszerű, alternatív valóságok kiépítésére viszont egyre kisebb igény mutatkozott az erodálódó, egyre kevesebb ideológiai nyomást alkalmazó késő Kádár-korban. Ezzel párhuzamosan a minőségi gyerekkor a fogyasztói kultúra részévé vált. A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején (ugyan elszórtan, de) megjelentek az úttörőtáborok különféle alternatívái, a speciális szolgáltatást (nyelvoktatás, sport, művészeti foglalkozások, személyiségfejlesztés) nyújtó magánnyaraltatások.

„Ott volt például a reggeli torna, amit mindig tartottunk, ironizálva: az iskolai tornatanár, a párttitkár meg a szakszervezeti bizalmi tartották a tornaórát. Aztán valamikor a nyolcvanas évek közepén, 83 vagy 84 után elkezdett ez a dolog kifújni. Hatástalanná vált. És arra jöttünk rá, utólag, hogy a rendszerváltás tulajdonképpen már a nyolcvanas évek közepén megkezdődött. Nemhogy megkezdődött, hanem be is fejeződött. Ezért vált szociológiai és pszichológiai szempontból hatástalanná ez a fajta játékmodell. Persze akkor nem értettük, hogy ez miért van, hogy miért nem röhögnek a karmestereken. Azért vált hatástalanná, mert egy a társadalmi oppozícióból fakadt mint forrás.” (Mácsai János Motyó)