Reformpedagógia és magánoktatás



A nyaraltatás négy évtizedében alapjaiban változtak meg a gyerekneveléshez, az iskola feladatához fűződő meggyőződések, és gyökeresen alakult át a gyermekkor, a gyereklét társadalmi tapasztalata. Leveleki Eszter pedagógiájának szellemi forrásvidéke a század első évtizedeiben kibontakozó Montessori pedagógiai mozgalom. A két világháború közötti Magyarországon megszaporodtak a különböző reformpedagógiai irányzatokat (mint a Montessori és a Waldorf) követő, azokat továbbgondoló magánóvodák és magániskolák. A reformpedagógia szembehelyezkedett az állami iskolarendszer nevelési szemléletével, és alapvetően a világot kreatívan és élményszerűen felfedező gyerekre összpontosított. A megismerés öröme a pedagógiai folyamat részévé vált, célja pedig a társadalom kreatív, autonóm és motivált polgárává nevelés volt.

A reformpedagógiai kísérletek korai piaca a nagyvárosi középosztály új igényeit szolgálta ki. Ezt a pezsgő, urbánus közeget elsősorban társadalmi és gazdasági pozíciója, intellektuális és ízlésbeli világa, kulturális identitása fűzte egybe. A nagyvárosi életmód, a kapitalista termeléshez kötődő foglalkozások választása, a „nyugatosság”, a liberális progresszió és a szociáldemokrácia iránti elkötelezettség, a reformpedagógia, a „modern” lélektan és gyermeknevelés iránti érdeklődés, a „nyugatos” irodalom, a kísérleti színház, a modern mozdulat- és táncművészet iránti rajongás – csak néhány szegmens ebből a világból. A húszas években felfutó magánoktatás intézményrendszerére a harmincas években fokozott politikai nyomás nehezedett: ekkorra ugyanis ez az intézményrendszer nemcsak a városi zsidó polgárság gyerekeinek vált menedékévé, hanem a felsőoktatásból kiszoruló nők számára szinte az egyetlen karrierlehetőséget jelentette.